Míg a denevérzabáló frontemberünk által 2010-ben magyarul megjelent, "Én,Ozzy" korai életmű és Black Sabbath sztorit olvashatták már a rajongók, addig idén novemberben a másik alapítótag, Tony Iommi tollából is megismerhetjük a szubjektív valóságot. Először elevenítsük fel Ozzy-ét, amiben hősünk remek, szabad szájú, amolyan kocsmai beszélgetős stílusban meséli el első szám első személyben élet- és Sabbath történetét a korai kamaszkorától, az astoni indulási évektől kezdve az ezredforduló utánig tartó szóló karrierjének csúcsra jutásáig. Nyilván akadnak homályos részletek! A könyv kitűnő kronológiával végig megy az iskolai stikliktől a kezdeti melós kalandokon át (dudagyár, vagy vágóhíd) Ozzy életén, amiben hitelesen hozza az anyaszomorító szerepet egészen a börtön celláig. Osbourne-nak volna min elgondolkodni, de mint a későbbi időszak megmutatja, nem nagyon tanul saját hülyeségéből. Az angolszász beatmánia kellős közepén vagyunk, ami természetesen őrá is hatással bír, főleg, hogy büdös a meló, meg kéne a könnyű sikerrel járó pénz és csajok bódulata, ezért elhatározza, hogy rock zenésznek áll. Zenei képzettsége a birminghami bányák mélyén van valahol, de fater segítségével szerez egy gitárerősítőt, ami belépőt nyújt tálcán a későbbi rock'n'rollba. Itt futnak össze a szálak az egykori iskolatárssal, Iommival, aki eddigre képzett, és irigyelt  autodidakta balkezes gitáros, igaz, ujjperc nélkül... Közös garázszenekart alapítanak, amiben már benne van Bill Ward és Geezer is, nevet adnak neki, a Polka Tulk Blues Band-et Ozzy anyjának büdös hónaljporáról. Próbálnak, terveznek, néha fellépnek fogyasztásért, majd nevet váltanak "Earth"-re, tovább kilincselnek jobbra-balra. Rengeteg megpróbáltatás után végül beüt a nagy bumm, késik a Jethro Tull, és beugranak helyette gázsiért! Ozzy eddigre remekül vedel és tudatmódosít, mint oly sokan ebből a miliőből, de innentől felgyorsulnak az események. Menedzserük lesz, aki intéz nekik egy szokásos nyugat-európai vendéglátós turnét füstös kikötői kocsmáktól a skandináv halász faluig. Tanuló pénznek jó, meg annak,hogy ezzel az egyszerű névvel nem lehet boldogulni, valami komolyabb kell! A negatív reklám is reklám alapon, az okkultista Black Sabbathként térnek vissza, majd az első lemezük átütő sikert hoz. Ne feledjük, zeneileg az aranykorban vagyunk! Irány az amerikai álom! Sikerük töretlenül ível felfelé, ami meghozza gyümölcsét. Immáron mindenki kőkeményen cuccol, a pénz már nem akadály...Itt is személyes hol vicces, hol szánalmas zenekaros sztorikat kapunk Tőle, talán csak némileg túlozza el szerepét az imidzse végett. Egyre mélyebbre ásunk a kiadói és zeneipari szcénába az együttes mindennapjain keresztül, míg nem frontemberünkön elhatalmasodik a drogos őrület, és 1979-ben úgy kibasszák a többiek a bandából, mint Bözsi néni a macskát szarni.  Itt elválik a Sabbath sztori  Denevéremberünkétől, mert Óz, a nagy varázsló szóló karrierbe kezd egy kiadóban megismert gazdag lány, Sharon menedzselésével. Megtalálta végre a zsák a foltját! Komoly brandé válik Ozzy intézménye, de sokadjára is szétcsúszik. Eddigre stabilan alapozhat rá a gyógyszeripar, néhány rehab doki és számos drogdíler, de mint napjainkban is látjuk, külön védőszentje van a bolondoknak. Számos vad, sőt durva sztorit kapunk élet-és helyzetképeket felvillantva, jó néhány exkluzív fotóval alátámasztva a könyvben rendkívül olvasmányosan, sőt, szórakoztatóan. Hogyan jut el egy diszlexiás alkohol- és drog függő a képzeletbeli festőlétra legfelső fokáig. Mint tudjuk a Black Sabbath tavaly befejezte földi pályafutását ott, ahol indult, Birminghamben, de jónak, vagy követendő példának egyáltalán nem nevezhető Osbourne-unk jövőre kétéves búcsú-búcsú szólóturnéba kezd a világ körül. Hiába, nincs meg rivaldafény nélkül! Azt már csak mellékesen említem meg, hogy a koncertről kiadott filmben a remek dalokat színesítő interjúk alatt jó volt a feliratozás, mert örök vigyorgóra plasztikázott arcával, és némileg szétbombázott agysejteivel alig érteni mit motyog...

Tony Iommi magyarul most megjelenő könyve a Black Sabbathról a mennyen a poklon át remekül alátámaszt számos olyan részletet, sztorit, amit a 2010-es Ozzys könyvből már ismerhet az olvasó. Tony ugyanúgy tollba mondja csapongó élettörténetét anekdotáin keresztül, amit szintén egy szerkesztő, T.J. Lammers hozott olvasható, kronológiai formába,  Iommi interjúinak segítségével, élve az írói fantázia nyújtotta lehetőségekkel. Magyarán ő is színezi a múltat, mint Chris Ayres, az előző szerkesztője. Hiába, azok a 80-90-es évek! Annyit rockerkodtak, hogy kiesett a nagy része. Itt is hangsúlyosan jelen van,  sex,drugs & rock'n'roll vonal, és számos olyan obszcén poént, történetet kapunk a rövidke fejezetekből, ami annyira jellemző volt az akkori rockzenész életformára. A gyermeteg elmével rendelkező zenekari tagok főleg Bill Wardon gyakorolták szerintük humoros ugratásaikat, csoda, hogy túl élték...Ahogy Ian Gillan autós tréfájából hajótűz lesz, (Bill visszavág, ugye) vagy a pénzmágnás Richard Branson halainak kiirtása a tóból, vagy számos olyan pirós vicc, ami balul sülhetet volna el, ha nincs külön istenük. Zenekaros ugratások mellett viszont alig kapunk háttér infót a dalok, albumok születéséről,azok inspirációiról. (De hülye szó) Pozitívumként más szemszögből megismerheti az olvasó Tony zenekar vezetői konfliktusát Ozzyval, ami végül a szakításhoz vezetett, vagy a számos tagcsere gyenguszka okát is meglebegteti. A rengeteg szereplő miatt néha kicsit elveszünk a cselekmények folyamába. Saját hibáival sem kertel, kimondja mind zenei, mind vezetői szinten akár az Ozzys korszak utáni eseményekről a véleményét. Persze mind emellett megismerhetjük az ő élettörténetét is nagy vonalakban, a kezdeti nélkülözésektől (astoni évek, ugye), az ujj baleset körülményein át az elhamarkodott első, Susannal kötött házasságán keresztül a családi erőszakig...vagy a csúcsra jutásig. Baljós árnyként életében és a könyvben végig ott settenkedik a halál, ami nagyapja elvesztésétől, a kezében meghalt ivócimborán át, a Led Zep dobosa, "Bonzo" távozásáig,aki 15 mérföldes szomszédja volt, vagy Dio rákjáig nehezen dolgozott fel lelkileg. Cozy Powell autóbalesetének (1998) és Dio 2010-es halálának külön fejezetet szentel. Igazából kicsit hatásvadász a könyv, mint Ozzyé, a zenekaros sztorik főleg a bulvárosabb történetekre vannak kihegyezve. Cserébe számos exkluzív fotó is színesíti az elmondottakat, és rendkívül olvasmányos,szórakoztató formában ismerhetjük meg a Black Sabbath sztori majd ötven évét, így nem kérdés, hogy ajánlom-e elolvasását! Zseniális mindkettő, bár az Ozzys talán egy fokkal jobb...

www.youtube.com/watch?v=5s7_WbiR79E